Pótalkatrészek pótkocsik futóműveihez

A tehergépkocsik pótkocsijainak és félpótkocsijainak futóműveihez az EUROPART számos pótalkatrészt szállít: A légrugózással és tengelyfelfüggesztéssel kapcsolatban elsősorban a komplett légrugórendszereket kell megemlíteni (például SAF Holland), továbbá a komplett laprugókat, valamint a külön kapható légrugó gumiharangokat, biztosítóköteleket, tengelylapokat, rugópántokat, lengőkarrugókat, tengelyemelőket és lengéscsillapítókat. Az EUROPART szállít még felhegeszthető bakokat és rögzítőkonzolokat is a kiegészítő keretek rögzítéséhez. A választékhoz tartoznak még tengelyalkatrészek és -tartozékok, a kerékcsapágyozástól kezdve a nyomtávrudakon át a Jost hubodométerig (futásmérő), amely vagy közvetlenül a tengelysapkára, vagy ütések ellen védett módon speciális tengelysapkába szerelhető, és a megtett út mérésére szolgál. Általában elmondható, hogy az EUROPARTNÁL a BPW, SAF, Jost/Mercedes és Gigant által gyártott tengelyek széles választékához megtalálható az összes szokásos pótalkatrész.

A javításokat megkönnyítő technika fontossága

Elől költjük el, és hátul keressük meg a pénzt: Így hangzik a húzó és húzott egységek közötti munkamegosztás népszerű meghatározása. Ebből annyi mindenképpen igaz, hogy a húzott egységek esetében a gazdaságosság szempontja fontosabb, mint a húzó egységek esetében. A pótkocsikat például sokkal később szokták kiselejtezni a járműparkból, mint a vontatógépeket. A húzott egységek esetében ennek megfelelően fontos a javításbarát technika, valamint a pótalkatrészek folyamatos és zökkenőmentes ellátása, amit az EUROPART biztosít.

A légrugózás Európában általános.

A nyerges szerelvények a 13,6 m hosszú pótkocsik engedélyezése óta egész Európában elterjedtek. Előnyeik a következők: a csuklós szerelvényekhez képest viszonylag egyszerű rendezés, gyors be- és kirakodás, kedvezőbb aerodinamika. Az európai szintű szabványosításnak köszönhetően nem okoz problémát az egységek cseréje. Futómű tekintetében a kilenctonnás tengelyekből álló háromtengelyes gépegységek, a légrugózás, valamint a tárcsa- vagy dobfékek terjedtek el. A vonórudas utánfutók jelentősége csökkent, szabványos cseretartályaiknak vagy konténereiknek köszönhetően azonban továbbra is nélkülözhetetlenek a kombinált közlekedésben.

Menetkényelem és biztonság

A rugózás és csillapítás legfontosabb feladata a biztonságos és stabil menettulajdonságok és a megfelelő menetkényelem megteremtése. A kerékfelfüggesztés tehát egyrészt közvetítőelemként működik a jármű dinamikus tömege és az útfelülettel érintkező kerekek között. A másik feladata az útfelületről a járműbe bevezetett lökések átalakítása, hogy az alvázat, és így a felépítménytés a rakományt is csak gyenge rezgések érjék.

Lengőkarok vagy rugók vezetik a tengelyt

A kerékfelfüggesztés lényegében a következő elemekből áll: rugózás (pótkocsikban többnyire légrugók, de előfordul laprugó is), csillapítás (lengéscsillapító), valamint a vezetéshez szükséges részegységek. A laprugózás a rugóegység része, amely hossz- és oldalirányban is átveszi a kerékvezető erőket. Légrugók alkalmazása esetén a biztonságos kerékvezetéshez további elemekre van szükség, például lengőkarokra, esetenként azonban további stabilizátorokra is.

EUROPART kirendeltség vagy műhely keresés

Visszahívási dátum lekérése

Online-Shop a profiknak

Rendeljen egyszerűen online az EWOS -al

Termékválasztás a kategoriából Pótalkatrészek pótkocsik futóműveihez

A kategoria összes termékét az Onliine Shopban találja

Következő oldal
Facebook