Kiemelkedő kereskedelmi innovációs tevékenységéért az EUROPART megkapta a TOP 100 kitüntető címet

• A haszongépjármű-kereskedő vállalat meggyőző eredményt ért el az innovációs versenyben
• A digitalizáció éllovasa
• Az új kommunikációs csatornák nagyszerű példája a 360 fokos filmstúdió, valamint az EWOS Online Rendelési és Tanácsadórendszer

16.02.2021

 

Hagen, 2021.02.16. – Az EUROPART első alkalommal nyerte el a TOP 100 elismerő címet az idei TOP 100 innovációs versenyen. A nagyérdemű zsűri ezzel a kitüntetéssel ismerte el ezen innovatív középvállalat tevékenységét. Ennek köszönhetően az Európa piacvezető haszonjármű-alkatrész és műhelyfelszerelés-kereskedelmi vállalataként számon tartott, hageni székhelyű vállalkozás, valamint az Európa 27 országban működő, több mint 290 kereskedőházból álló hálózata is bekerült Németország leginnovatívabb vállalatai közé.

„Ez az értékes kitüntetés is alátámasztja az EUROPART fenntartható innovációs erejét – és ez már tudományosan is bizonyított“ - örvendezik Olaf Giesen, az EUROPART ügyvezetője. „Köszönetünk azt a nagyszerűen motivált és hozzáértő dolgozókból álló, elkötelezett csapatunkat illeti meg, melynek tagjai nap mint nap, szenvedélyesen mindent megtesznek ügyfeleink igényeinek teljesítéséért.“

A verseny során az EUROPART-ot tudományosan megalapozott kiválasztási eljárásnak vetették alá. A TOP 100 innovációs versenyt szervező compamedia megbízása alapján Prof. Dr. Nikolaus Franke innovációkutató és csapata vizsgálta meg a vállalkozás innovációs erejét. A kutatók ehhez öt kategóriába sorolva, 120 vizsgálati kategóriát határoztak meg. Innovációt támogató csúcsvezetés, innovációs légkör, innovatív folyamatok és szervezet, külső orientáció/Open Innovation és innovációs eredmény. Ennek során a kutatók megvizsgálták, hogy az innovációk tervezett eljárás eredményei, vagy pedig a véletlen művei csupán. Azt is értékelték, hogy a megfelelő megoldásokat milyen módon alkalmazták piaci körülmények közepette. Az aktuális helyzet miatt ennek a körnek volt egy különleges része is, amelyben a koronaválságra adott vállalati reakciót vizsgálták meg.

 

Nem csak a koronavírus óta: Az EUROPART digitális lesz

Az EUROPART feladatjegyzékén már sok esztendeje előkelő helyen áll a digitalizáció. A folyamatos továbbfejlesztések és az innovatív új megoldások például nem csupán a folyamatokat egyszerűsítik és gyorsítják fel az online alkatrészrendeléseknél. A folyamatos továbbfejlesztéshez kapcsolódóan különösen az ügyfelek számára hasznos funkciók kialakítása elsődleges fontosságú. Az EUROPART EWOS Online Rendelési és Tanácsadó Rendszerének legújabb változata segítségével, például már az alvázszámok segítségével is gyorsan és megbízhatóan azonosíthatja az alkatrészt. A felhasználó ezen túlmenően egyszerűen összehasonlíthatja az árucikkeket, árakat kalkulálhat, valós időben járműpark-adatokat, számlákat és szállítóleveleket hívhat le – a hét minden napján, napszaktól függetlenül. Ezen túlmenően az ügyfelek az EWOS-ban javítási útmutatókat, munkavégzési normaidőket, karbantartási terveket, valamint ellenőrzési és beállítási értékeket is találhatnak. Az okostelefonokra optimalizált mobil változat segítségével egyidejűleg árucikkeket szkennelhet be, de rendelkezik olyan praktikus funkciókkal is, mint amilyen pl. a fényképek feltöltése.

360 fokos filmstúdió az online termékprezentációkhoz, képzésekhez és konferenciákhoz

Legújabb innovációjával az EUROPART egy további lépést tesz az emberi, digitális rendszerértékesítés, ezáltal pedig a jövő irányába. Ennek köszönhetően a hageni vállalkozás Show-Trailer bemutató felülettel ellátott, modern 360 fokos filmstúdiót mellett tette le a voksát. A csúcstechnikát képviselő stúdió körkörös LED-es vetítővászonnal rendelkezik, ami 24 különféle kameraállásból tesz lehetővé livestream közvetítéseket. Ezáltal ez az innovatív berendezés kiválóan alkalmas olyan digitális eseményekhez, mint amilyenek a termékprezentációk, kapcsolt konferenciatermekkel folytatott értékesítési konferenciák, a munkavállalókkal és az ügyfelekkel folytatott európai szintű vezetői egyeztetésekhez, és még sok minden máshoz. Az EUROPART első online rendezvényén több mint 500 fő vett részt. Nagyszerű lehetőségeivel a 360 fokos stúdió kiválóan kiegészíti az EWOS Online Rendelési és Tanácsadó Rendszert.

Az EUROPART ügyvezetője, Olaf Giesen meg van győződve az alábbiakról: „Sikeres jövőnk alapja az innováció. Éppen ezért a továbbiakban is olyan innovatív ötletekbe és technológiákba fektetünk be, melyek ügyfeleink, és 1.600 munkatársunk javát szolgálják. A 2021. évi TOP 100 cím nagyszerű bizonyítéka annak, hogy jó úton haladunk ezzel a stratégiánkkal.”

 

Vissza a sajtóközlemények áttekintésére

Sajtó kontakt

EUROPART Holding GmbH
Daniel Zinn
Martinstr. 13
58135 Hagen, Németország

Képgyüjtemény

Itt sajtóképek érhetők el nyomtatási és internetminőségben

Tudjon meg többet
Facebook
Instagram
Az „Elfogadom az összes sütit” lehetőséget választva engedélyezheti számunkra a sütik használatát, és ezáltal lehetővé teszi számunkra, hogy weboldalainkat és azok funkcióit ideálisan az Ön számára tervezzük meg. Azt is szabadon megválaszthatja , hogy mely sütiket és feldolgozást engedélyezi. Ez esetben erősítse meg választását a "Hozzájárulok" gombbal. Az oldalunk további használatával hozzájárul a sütik használatához. További információkért kérjük, látogasson el az "Adatvédelmi irányelvek" oldalra. Itt láthatja, mely adatokat használjuk fel valamilyen célra. Ezen felül bármikor visszavonhatja vagy megváltoztathatja hozzájárulását a weboldalon.
Adatvédelem
Fogadja el a kiválasztott sütiket Fogadja el az összes sütit